Céfaluból délben indultam át Palermoba, a vonat nagyon gyorsan átért (azt hiszem még egy óra sem volt), és már nagyon rutinosan veszem és érvényesítem (!!) a jegyet a Trenitalia-s automatákból. Eléggé meglepő volt egyébként, hogy annak ellenére, hogy maga a vonatközlekedés nem a legjobb Szicíliában (értsd: nem a legmodernebbek a vonatok és sokszor késnek), a jegyvásárlás ezekből az automatákból nagyon egyszerű, simán fizethetsz bankkártyával, sőt, paypass-al is. 

A szállás: a google maps-en látottak alapján nem annyira akartam a belvárosban lakni Palermoban, úgyhogy inkább az egyik külső kerületet választottam, Mondellot (Palermo központjától kb. 25 perc busszal), ami utólag tökéletes választásnak bizonyult. Ismét airbnb-ztem, a hostom Giorgio volt, egy 25 év körüli orvostanhallgató. A házat nem volt könnyű megtalálni, mert a google maps teljesen más helyre mutatott, mint kellett volna, úgyhogy Giorgio kijött elém. A környék teljes kertvárosi berendezkedésű volt, nagyon békés és kedves, ráadásul Mondello nagyon híres a strandjáról, nem indokolatlanul. A szállás fenomenális volt, nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire imádom az airbnb-t, és most muszáj elmondanom még egyszer. Egy fullosan felszerelt teljes házat tudtam kibérelni a tengerparttól 5 percre, 13 eFt/éj áron, a szobában hatalmas franciaággyal és tv-vel (a franciaágynak különösen örültem, a trip eddigi ideje alatt csak egyszemélyes ágyakban aludtam, úgyhogy élveztem a luxust nagyon!). Ráadásul Giorgio egy kis csomaggal fogadott (tisztálkodószerek, és egy ÜVEG BOR), úgyhogy kerek volt a boldogságom. :P Giorgio barátnője egyébként az ott tartózkodásom alatt éppen Budapesten volt - egyedül utazott ő is. :) 

Már amikor megérkeztem láttam, hogy ez egy igen kiváló hely lesz, már ha csak a tengerpartot nézem (nagyon világoskék, átlátszó, sekély víz, tiszta homok, és SZIKLA). 

Délután megálltam az egyik ilyen kis bódésnál, hogy egyek valamit. Az eladó srácok nagyon meglepődtek, hogy valaki angolul szól hozzájuk. Aki kiszolgált, konkrétan nem mert megszólalni, csak mutogatott, mintha süketnéma lennék. :D Kértem egy hamburgert, amit nagyjából 4-edszerre sikerült megértetni velük. Mondjuk kár volt. :D A palermoi hamburger úgy néz ki, mint egy szendvics, számomra felismerhetetlen ízű húsból (tényleg nem volt sem csirke, sem marha, sem sertés, sem tengeri cucc - egyszer ettem krokodilt, annak volt ilyen semmilyen íze.). 

Még Céfaluban rommá égett a hátam, úgyhogy az első nap délután csak fotózgattam, meg sétáltam.

(a rózsaszín folt nem volt tartozék :P)

Mondelloban nem nagyon van bármi látnivaló, inkább csak a strandolók szükségletei köré épült ki pár bolt, és természetesen az elmaradhatatlan sötét bőrű árusok! :D A turista létszám hétköznap minimális volt, hétvégén viszont kb. egész Palermo kivonult Mondellora. :D Ez az első hely, ahol egyetlen magyarral sem találkoztam, ez már tényleg Szicília volt. Láttam viszont két (valószínűleg) hajléktalant, akikkel volt vagy 5-6 kutyus, együtt aludtak a parton. Nagyon szerettem volna megismerni az ő történetüket, de egyáltalán nem beszéltek angolul. :( 

Csütörtökön érkeztem egyébként, és úgy volt, hogy vasárnap megyek San Vito lo Capoba, de annyira elfáradtam, és nem volt kedvem cipekedni a csigaházat, hogy inkább lemondtam az ottani szállást (arra figyeltem, hogy olyan szállásokat válasszak, amit le lehet mondani, ha bármi történik). Gyorsan megkérdeztem Giorgio-t, hogy maradhatok-e nála vasárnap is, de sajnos a házba utánam új vendégek érkeztek. Viszont felajánlotta, hogy keres nekem szállást, körbekérdez pár ismerősét. Mivel nem járt sikerrel, ezért airbnb-n foglaltam egy másik szállást. :D Ettől egyből meg is nyugodtam, vásároltam egy zacskó csipszet (ami valami eszméletlen jó itt, nagyon vastag, de nem úgy, mint a tortilla és nincs agyon sózva, mint otthon) és elfogyasztottam egy (két) pohár bor társaságában - műanyag pohárból, olaszt tv adást nézve, semmit nem értve, természetesen. :)) 

A második napom nagyon tevékenyen telt: 9 órakor nagyon kényelmesen felkeltem, összekészültem, lementem a strandra, délben ettem RÁNTOTT HÚST (végre!), majd  7 órakor hazajöttem. :D

Utána még leugrottam a kisboltba. Ahogy kipakoltam a pultra, láttam, hogy a lehúzott árukat egy nagyon líbiai emberke pakolja nekem bele egy szatyorba. Sejtettem, hogy valami kis aprót várna cserébe, de nem volt nálam semmi, csak kártya. :( Mondtam neki, hogy sorry, de ő csak mosolygott, mondta, hogy no problem. Azért itt délen már eléggé kiütközik, hogy mennyire más élethelyzetek vannak, és igazából még nekünk is mennyivel jobb dolgunk van Kelet-Európában, mint például a Szicíliában boldogulni próbáló bevándorlóknak. 

Egyébként ha már ide terelődött a szó, akkor leírom, hogy Szicíliában nagyon sok migránst láthattok az utcákon. Sötét bőrű afrikait is és közel-keletit is. Én először elég rosszul éreztem magam, mert bár tudtam, hogy földrajzilag nagyon közel van például Líbiához Szicília, nem számítottam ennyi emberre. Főleg férfiakra. A saját tapasztalatom az, hogy nem kell tartani ezektől az emberektől, illetve ugyanannyira kell, mint amennyire egy európaitól tartanál. Semmilyen atrocitás nem ért általuk, pedig egyedül utazó fehér nőként, ha követjük azt a logikát, hogy a migránsok imádnak nőket erőszakolni, nagyon kívánatos célpont lehettem volna nekik. Én azt láttam, hogy ők igazából boldogulni próbálnak, pénzt összeszedni, de nem koldulásból, hanem próbálnak 'adni' cserébe valamit, például hogy vegyél tőlük strandlepedőt. Sőt, amikor mentem Palermobol Trapaniba, ültem a buszmegállóban a csigaházzal, és odajött egy fekete asszony. Felém nyújtott egy buszjegyet, hogy tegyem el. Mondtam neki, hogy van már jegyem. De mondta, hogy nem baj, akkor is tegyem el nyugodtan. Mire mondtam, hogy én már a vasútállomásra megyek, nem lesz már rá tényleg szükségem, és akkor jelezte, egy hangos "á"-val, hogy érti, és sok szerencsét meg jó utat kívánt. Nem tudom, hogy csak nekem volt-e borzasztó szerencsém, vagy a sajtóból ömlő migránsozás miatt parázzák túl az emberek ezt a kérdést - mindenesetre én ezeket tapasztaltam. 

És ha már hátrányos helyzetű csoportok, akkor láttam ma egy homeless kutyust is :D Sétálgatott a parton, aztán egy idő után melege lett, úgyhogy lefeküdt a járda kellős közepére (nagyon taktikusan egy étterem elé :D), miközben az emberek jöttek-mentek körülötte. :))) Természetesen mindenki megsajnálta, így megkínálta kajával. Így lehetett az, hogy ő volt a legdagibb kutyus, akivel valaha találkoztam. :D 

Itt rejtőzködik:

 A következő nap bementem Palermo belvárosába. Az előző napi (és még a Céfalu-i) strandoláson úgy leégett mindenem, hogy egyszerűen sem a hátamon, sem hason nem bírtam aludni, ráadásul eszméletlen melegem volt. Így hát kinyitottam az erkély ajtót, csak elfelejtettem, hogy megy a tv, így palermo teljes szúnyog populációja az én szobámban landolt. 2-kor néztem meg utoljára az órát. 7kor akartam kelni, hogy még tömeg nélkül tudjam megtekinteni a várost, amiből 10 órás indulás lett végül. :D

Palermo: Én nagyon tartottam tőle, a relatíve rossz értékelések miatt (nagyon fenntartásokkal kell kezelni egyébként a neten olvasott kommenteket. Nagyjából ugyanaz a szindróma, mint amikor fáj a fejed, és a google kiírja az első 5 találaton belül, hogy agyrákod van). De amennyire féltem tőle, annyira a szívembe zártam a várost. <3 Persze vannak elég durva részei is, ami teljesen el van hanyagolva (hasonló Cataniahoz: Józsefváros 2 pálmafával :D). 

Az első utam a katakombákhoz vezetett, ide nem megy a hop on hop off busz, úgyhogy helyi járattal mentem (nyugodtan használható ez az opció, a neten elérhető, hogy pontosan melyik busszal tudtok menni, csak arra kell figyelni, hogy a Piazza Independenza-ról a 327-es busz a Katakombákhoz a park másik oldaláról megy, nem ott, ahol a 109-es/317-es letesz). 

Már amikor beléptem kirázott a hideg a hely hangulatától, pedig akkor még nem is láttam a mumifikált testeket. Aztán beléptem, és awh. Az egész katakomba óriási, a falakon mindenhol felöltöztetett testek (died 1834 és stb. feliratú táblával a nyakukban). Voltak helyiségek külön családoknak, sőt, külön gyermekeknek is. Engem nagyon letaglózott (nem lehetett fotózni, ezért csak lopva gyorsan készítettem egyet, szánom-bánom bűnömet és elnézést is kérek mindenkitől). 

Ezután visszamentem a központba és hódoltam az autentikus szicíliai étkezésnek, ettem egy hamburger menüt a mekiben. :D

Teatro Politeama:

Majd mivel nem nagyon terveztem meg hogy mit szeretnék megnézni, felpattantam egy hoho (hop on hop off) buszra, amit egyáltalán nem bántam meg. 25 euróba kerül a 24 órás jegy, ami elvisz Monreale-ba is, ezt nem érdemes kihagyni! Palermotól kb. 8 km-re fekszik, és egyébként maga a katedrális engem annyira nem nyűgözött le, viszont az odáig vezető út annál inkább: 

Érdemes volt Monreale-ben a kis utcácskákon is sétálgatni:

Monreale-ban a katedrális előtt feküdt egy kutyus. Odamentem hozzá, megsimogattam, mire odajött egy rosszarcú nagydarab férfi, aranylánccal a nyakában, hogy adjak neki pénzt, mert a kutya éhezik. Palermoban egyébként nagyon sok kóbor kutya van, erre szerintem nincs kormányzati policy. Budapesten azért csak nagyon elvétve lehet látni 1-2-t, de őket is csak ideig óráig, mert általában nagyon hamar valamelyik telepen kötnek ki. 

Voltam az itteni botanikus kertben is, ami szintén leírhatatlanul szép volt (sokkal nagyobb, mint a taorminai) - friss a levegő, körülötted csak déli növények, emberek alig, szóval teljes relax. 

Hazafelé menet azon töprengtem a buszon, hogy ha ezeken a járműveken egyébként vannak monitorok, akkor miért palermoi reklámokat vetítenek rajta, és miért nem inkább a megállók neveit mutatják? :D Nem, de tényleg elég nehéz volt tájékozódni úgy, hogy egyébként fogalma sem volt az embernek az ötödik Via Aruccini után már, hogy hol jár (én egyébként offline térképpel tájékozódtam a buszokon is). 

Egyébként Palermo nem szigorúan vett belvárosán kívül is elég menő az élet. Arra ment el a hoho, és láttam, ahogy az emberek kint barbecueznak az utcákon. Nagyjából olyannak hatott, mintha itthon a nyugati környékén elővennéd a kis sütögetődet, megraknád szénnel, nyársra húznál 3 kg marhát és elkezdenéd sütni. :D A nénik ülnek az utcákon, beszélgetnek, ezzel meg van oldva a házi térfigyelő kamerarendszer is, dehát eszméletlen cukik tényleg. :D 

Én most voltam először huzamosabb ideig külföldön egyedül, főleg ennyire délen, és azt éreztem, hogy ezzel a tapasztalattal a birtokomban nagyon furcsa lesz visszamenni Budapestre a jó kis négyeshatosra, ahol mindenki tolakszik, az emberek többsége mogorva. Ha megtapasztal az ember valami nagyon mást, az összehasonlítási alap birtokában teljesen másnak látja az otthoni dolgokat. Hiába tudtam korábban is, hogy itthon nem annyira jó a hangulat, kint értettem meg igazán. 

Az utolsó nap (vasárnap) reggel úgy keltem fel, hogy bejövök a városba császkálni megint, de aztán ahogy a tengerparton sétáltam át a másik szállásra, megéreztem a "vasárnap van és mindenki strandol a 40 fokban" érzést, úgyhogy a part mellett döntöttem. Gondoltam bérelek egy napra 15 euróért napágyat napernyővel (mert napra már nem merek menni, eddig 3x égtem le :D), alapvetően pedig nincs árnyék ezeken a strandokon. Fél 12-re értem a partra, ahol az a szupi hír fogadott, hogy az egész strand sold out. :D Szóval így nem töltöttem el még egy napot a vízben, a B tervem szerint beültem egy tengerpartra néző helyre, kértem egy jegesteát és olvastam. Ebédidő körül gondoltam, hogy ki kéne már próbálni valami különlegességet, például a tintahalat, azt még úgysem ettem soha. Maradjunk annyiban, hogy a sültkrumpli nagyon finom volt!!! :D Nem de tényleg, csápokra egyáltalán nem számítottam! :D 

Egyébként ez volt a túra 11. napja, és már baromira egyedül éreztem magamat. Ez volt az első nap, hogy konkrétan senkivel sem tudtam beszélgetni: a szállásadóm csak bent hagyta a postaládában a kulcsokat, a pincérek abszolút nem beszélnek angolul, ahogy a helyiek sem. Egyszer ültek le velem szemben valószínűleg brit nyugdíjasok, de ők nem voltak túl nyitottak. Kíváncsi lennék, hogy akik Ázsiába, vagy Dél-Amerikába mennek hosszabb utakra, náluk is felbukkan ez az érzés? Gondolom ott sem beszélnek többen angolul, mint itt.  

A további tervek szerint hétfőtől a következő szerdáig 3 különböző városban aludtam volna, de itt is összevontam végül: hétfőn Trapani következett, kedd-szerdán pedig Agrigentoban voltam, csütörtök-pénteken pedig Szirakúzában, szombaton pedig indult haza a gépem. :) 

A Lipari szigetekkel vége lett a trip első harmadának, amit szándékosan nagyon aktívra terveztem. Következzen 4 nap semmittevés! :D :) 

A Vulcanos kirándulás utáni reggel már éreztem, hogy mintha picit meg lennék fázva, de nem különösebben foglalkoztam vele. Összepakoltam, elköszöntem Luiéktól, aztán indultam Céfaluba, ahová Milazzoból volt közvetlen vonat. Egyébként Milazzoban még a vasútállomás is tele volt madarakkal, ott csiripeltek még délben is. Egyébként nagyon vicces, mert már Taormina-ban is tapasztaltam, hogy kb. 10 perccel a vonat érkezése előtt elkezdik nyomni a csengőt, de olyat, mint amivel az általános iskolában reggel 8 órakor becsengetnek, és addig nem hagyják abba, amíg meg nem érkezik a vonat. :D Pro tipp: fülhallgatón keresztül nem hallatszik. :P

Azt mondjuk még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy nem mondják be az állomások neveit a vonatokon. Igazából végülis a Budapest-Vác vonalon is csak az új flirtökön van nyugati értelemben vett utastájékoztatás, de azért gondolom Céfaluba többen mennek nyaralni, mint Sződligetre. 

Céfalu: nagyon pici, nagyon szép, nagyon drága. :))) A legtöbbet egyébként jégkrémre (3 eur/db) és smoothiera (3 eur/db) költöttem itt, de sajnos muszáj volt a reggel óta kimaxolódott megfázást kezelni valamivel a 40 fokban. :)))) Kicsit Taormina feeling egyébként a városka (rengeteg a turista), de azért még annyira talán nem, sokat dob a hangulaton, hogy a házakat meghagyták olyanoknak, ahogyan megépítették őket (fa ablakok, ajtók). A szállásom 3 percre volt a parttól, szóval csak sétálgattam, megnéztem az ókori mosodát, ültem és olvastam a tengerparton, sétáltam a tengerben, vettem egy ilyen nagyon finom cseresznyés-mandulatejes smoothiet, aminek elfogyasztása közben megtekintettem a naplementét a mólóról, csak néztem az embereket, ahogy császkálnak ők is a parton. Fun fact egyébként, hogy Céfaluban fürödtem életemben először tengerben. :) (de egyébként a Mondelloi strand maradt meg a fejemben, mint tengerbenfürdés, az tényleg leírhatatlanul gyönyörű). 

Élet a strandon: Folyamatosan járkálnak körbe ilyen nagyon sötét bőrű árusok strandlepedőket, ékszereket, meg kókuszt árulnak, de egyébként annyira nem nagy sikerrel. Mindig jöttek oda (próba cseresznye alapon, de vagy hatan, és legalább hetvenszer), hogy "Prego, signora?" :D Úgy megkérdeztem volna tőlük, hogy mennyiért vették ezeket a lepedőket, meg hogy miből, meg hogy hogyan kerültek ide, és hogy mennyit bírnak összeszedni egy nap, és hogy ez fedezi-e a befektetésüket, és hogy turista szezonon kívül egyébként miből élnek - de sajnos semelyikőjük nem beszélt angolul. A másikok a kis "vietnámi" asszonykák, akik szintén nem zavartatják magukat, és NAGYON sokszor odajönnek kínaivietnámi akcentussal megkérdezni, hogy "másszádzjo szinyórá", meg hogy "veri gud". 

Turizmus: Egy padon ültem a tengerparton, előttem gyönyörű sziklák, ideális fotózási helyszín. Nagyon vicces volt nézni, ahogy az emberek meglátják, azon nyomban veszik elő a gépet és szelfi, meg fotó, meg pózolás megy egyből. Volt viszont egy nagyon szimpatikus nyugdíjas utazócsoport. Az idős nénik ahogy meglátták a helyet, egyből mondták, hogy "selfie, selfie", majd elővették a legújabb telefonjaikat, rácsatlakoztatták a szelfi botra, és már mehetett is a buli! Annyira jó volt őket nézni, ahogy önfeledten örökítik meg a boldog pillanataikat. Arra gondoltam, hogy 70 évesen majd én is ilyen boldog szeretnék lenni. Innen pedig eszembe jutott, hogy igazából engem is nagyon sokszor zavar a sok fotózkodó, szelfiző turista, de egyrészt ha szép helyet látok, én is szeretném megörökíteni a pillanatot (akár úgy is, hogy én is rajta vagyok a képen), szeretném 30 év múlva megmutatni a gyerekeimnek ezeket a képeket, másrészt mindenki úgy éli meg az élményeit, ahogy az neki a legjobb, ha szelfizve, akkor szelfizve. :) 

Az Első Incidens: Nagyjából fél órája ülhettem a padon, amikor leült mellém egy nagyon furcsa srác. Volt még egy pad mellettünk, először azt hittem, azért az enyémet választotta, mert azon volt árnyék. Füles nélkül hallgatta a zenét a telefonjáról. Majd elkezdett hozzám beszélni olaszul, persze nem értettem, mondtam is neki. De elég zavaró volt, mert jött közelebb és beszélt tovább. Folyamatosan járt a lába. Nagyon nem voltak jó érzéseim, próbáltam testbeszéddel jelezni (elfordultam), hogy ez így nekem most nem okés. Nem nagyon vette a lapot. Ezután berakott egy olyan zenét, aminek az elején egy filmből volt egy jelenet. Ez kb. 30 másodpercig tartott, majd a végén elkezdtek benne lőni. A srác egyre idegesebbnek tűnt, majd a lövésre fogta magát, odahajolt hozzám, adott egy puszit a combomra, és elszaladt. :D Elég ijesztő volt először, másodszorra viszont inkább rájöttem, hogy valószínűleg nem akart erőszakos lenni, csak egy értelmileg nem teljesen ép srácról volt szó. 

Ezután egy 50 év körüli helyi férfi ült le mellém, aki hála istennek tudott angolul. Kicsit már hiányzott, hogy tudjak valakivel beszélgetni,Szicíliában tényleg ritka, hogy valaki tudjon angolul. Ha igaz, amit mondott, akkor egy elég nagy világjáróba futottam bele. Elmondása szerint élt már Ázsiában, Amerikában és Afrikában is, most éppen Etiópiából érkezett haza. Amikor megkérdeztem, mivel foglalkozik, azt mondta, hogy "diplomacy". Elcseverésztem vele, érdekes volt. Mesélt arról, hogy Céfaluban most is sok a turista, de augusztusban ennek a 3-4x-ese tapasztalható, az viszont tényleg brutálisan durva lehet. Ősszel teljesen kicserélődnek az emberek. 

Céfalunál tapasztaltam egyébként azt a nagyon furcsa érzést, hogy telítődtem látnivalókból. Nem tudom, ti éreztetek-e már ilyet, de elég ijesztő. Céfaluban például nem is volt kedvem lefényképezni a katedrálist, ami az egyik fő látványossága a városnak, úgyhogy arról nincs fizikai emlékem. :D Nem izgattak a múzeumok, az újabb építészeti látványosságok, a gyönyörű part. Valószínűleg azért, mert az első 6 nap tényleg borzasztóan intenzív, és élménydús volt. Soha nem gondoltam, hogy ilyet fogok tudni érezni valaha, én, aki amúgy mindenre kíváncsi!! De aztán nem volt mit tenni, menni kellett tovább. Próbáltam pihenni az elkövetkező napokban, és végül minden a helyére került. Úgy 4 nappal később, Agrigentoban...

A trip 6. napján a változatosság kedvéért ismét 6-kor keltem, ugyanis mentem át Milazzobol Lipari és Vulcano szigetekre.

A Lipari-szigeteket (Aeolian Islands) Milazzoból nagyon kényelmes hydrofoillal lehet megközelíteni. 5-6 szigetből áll, mindegyik nagyon más, én csak kettőn voltam, Liparin és Vulcano-n, de például ott van még a Salina, Panarea, amiket érdemes meglátogatni, illetve aki nagyon aktív vulkánt mászna és nem elég az Etna, ott a Stromboli is. :) Lipari kb. 50 km-re van Milazzotól és kb 50 perc alatt lehet odaérni ezzel a hajóalkalmatossággal. Én amúgy is imádom a vízparti reggeleket, szóval a legkorábbi, 7 órási komppal fáradtam át a szigetekre. 

Az első megálló Lipari volt, ami a szigetcsoport központja, nagyjából 10 ezer helyi lakossal. A szigeten a házak lapos tetejűek és magasak, sűrűn egymás mellé épültek, így rengeteg kis tipikus szicíliai sikátorban lehetett lófrálni és eltévedni. :))) A város központja viszonylag nyüzsis, tele van éttermekkel meg bárokkal. 

Az első utam a kastély volt, ahol megint annyira lenyűgözött a természet, hogy awh <3 Egy sziklaszirtről lehetett lelátni a mélykék tengerre, körülöttem repkedtek a sirályok, a nap már 9 órakor éget, de a tenger felől érkezik a felmentő friss levegő, csodálatos. Grátisz, hogy nagyon korán értem a szigetre, még turisták sem voltak körülöttem, emiatt még minden nagyon nyugodt volt.

Sikerült lefényképeznem Szicíliát egy képben: romoskás házak, napsütés, meleg, vespa, szemétkupac, és pálmafa :D

A kastély körül a virágzó fák között van egy ilyen "múzeumpark", amiben 5-6 épület van berendezve a különböző koroknak megfelelően. A múzeumok közül a görög kori tetszett a legjobban a festett vázákkal, meg a színjátékokhoz használt hüvelykujj méretű szobrocskákkal, amiből NAGYON sok volt kiállítva (két hatalmas szoba, teli vitrinekkel...), szóval egy időutazás volt megint, imádtam. 

Aztán lementem a partra kajálni, de megint nem volt jó, és nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de elegem van a szénhidrátokból, rendes, főtt, zöldség alapú ételeket akarok hússal, de minimum egy rántott csirkemellet salátával, és egy LEVEST (Szicíliában nagyon kevés helyen kapni levest). 

Aztán igazából a délelőttre ennyi elég is volt, 1-kor átmentem a nagyon közeli Vulcano szigetére, ami egy az Etnánál kevésbé aktívabb vulkáni sziget. Tervben volt megmászni a vulkánt is, egyáltalán nem magas, 500 méter, úgyhogy mivel baromira meleg volt egész hétvégén, papucsban indultam el otthonról. Beértem hydrofoillal Vulcano-ra, ahonnan kb. 1 km volt az az út, ami felvezet a vulkán tetejére. Amikor odaértem, és ráléptem a papucsommal a sötétszürke poros talajra, rájöttem, hogy ez így nem fog ám menni. :D Még szerencse, hogy láttam útközben, hogy lehet bérelni trekking shoest (és akkor is azt gondoltam, MINEK AZ :D), úgyhogy visszagyalogoltam (tényleg 40 fok volt), és béreltem egy cipőt. Ha jól emlékszem zoknival együtt 18 EUR volt, szóval vigyetek magatokkal zárt, stabil cipőt, ha fel akartok menni Vulcanora. :))

A felfelé út nekem halálos volt AKKOR, de így visszagondolva, csak az edzés-hiány miatt, a mostani újra edzős formámban már más lenne, összességében egyáltalán nem nehéz mászás. Viszont ami fent várt az minden nehezen vett lélegzetet feledtetett. A kráter elég nagy és gyönyörű, körbe egyik oldalon a tenger és a belőle kiemelkedő szigetek, a másik oldalon zöld dombok, egészen elképesztő volt. 

Tök érdekes, hogy a vulkán teteje egy részen sárga, és élénken, határozottan elválik az alap fekete/barna vulkántól. Aki tudja, hogy ezt mi okozza, az ne tartsa magában. :) 

A sziget egyébként sokkal nyugodtabb, sokkal inkább sziget, mint Lipari. Lipari inkább városias. 

A hydrofoilnál figyelni kell: a jegyen rajta van, hogy milyen nevű hajóra szól (a fenti képen pl a "Platoni"), mert amúgy sokszor késnek. Én hazafelé a 18.50-est néztem ki, 19.10 körül meg is érkezett egy hajó. Amikor fel akartam szállni, nem engedtek fel, és természetesen angol tudás nélkül nem tudták elmesélni, hogy mi is a problémájuk. Egy kicsit megijedtem, mert az utolsó előtti hajó volt a 18.50-es. Aztán negyed óra múlva megjött a következő (ami így már kb. 1 órás késésben volt), a "Platoni" nevű - ami a jegyemen is fel volt tüntetve. :) Bár egyébként simán eltöltöttem volna a szigeten is egy éjszakát, biztos gyönyörű a csillagos égbolt és a tenger illat éjszaka. 

Kb. este 8-ra értem a szállásra, bezuhantam az ágyba, aludtam reggelig. :) 

(És ezzel véget ért a túra aktív része, innentől kezdve kb. 7-8 nap nagyon lusta, nagyon uncsi tengerpartozás következett! :))

Taormina után a Lipari szigetek következtek, amit Szicília északi részéről, pontosabban Milazzóból lehet elérni hydrofoillal, de mivel 1 teljes napot szerettem volna rájuk szánni, fél napot Milazzoban is eltöltöttem, nem bántam meg :) 

Mindig az adott napra nézzétek a menetrendet, mert úgy jártok, mint én: Milazzo-ba Messinából jár a busz, Taormina és Messina között pedig van vonatközlekedés. Három dolog miatt lett csak egy kicsit nehezebb az út: 
1. Ha időben oda akartam érni Taorminából Milazzóba, akkor a 7.15-ös vonattal el kellett mennem, mert vasárnap kevés busz jár Messina és Milazzo között
2. Taormina a hegy tetején van, a vonatállomás meg a parton (1 óra gyalog). Van helyi járat egyébként, csak nem vasárnap. :D
3. Előző nap ronggyá égett a hátam, így cipelni a csigaházat nem volt fájdalommentes :D 

Úgyhogy 6-kor kellett indulnom a hostelből, amihez fél 6-kor keltem, de egyébként nem bántam meg, mert a napfelkelte Taormina felett csodálatos volt. :) (Bár azért végigsétálni hajnalban egyedül az autóút mentén (mert persze járda itt sem volt :D) minimum érdekes élmény volt, nyilván megbámult mindenki. :D) 

Vonatközlekedés: Hááát, ha választani lehet, akkor abszolút a buszra voksolok, pedig én vonat párti vagyok abszolút. A Taormina Messina úton minden állomáson álldogáltunk számomra teljesen ismeretlen okokból kifolyólag 4-5 percet, amiből egyébként 40 perces késéssel értünk Messinába. De szerencsére ez a Trenitáliánál számomra nem volt meglepő, ezért jöttem a korábbi vonattal. :D Mindenesetre felszakadtak a MÁV s70-es vonal okozta sebei. :D Egyébként a vonatok nem rosszak, tiszták, kényelmesek (nyilván nem sinkanzen színvonal, de nem is Lökösháza-Keleti). 

Velem szemben egy kb. 5 éves kislány és az apukája ült, nem tudtak angolul persze, de mosolyogtak, meg én is magamra szedtem pár olasz kifejezést, va bene, úgyhogy elkommunikálgattunk, aranyosak voltak nagyon. :) 

Amíg vártam a buszra Messinában, beültem egy kávézóba az állomáson, ahol a helyi zé plusz ment. Sikerült megállapítanom, hogy az olasz popzene egyenlő Eros Ramazottival, mindenki úgy néz ki (mármint a férfiak!). Mindenesetre kiválóan szórakoztam! :D 

A Messina-Milazzo buszon beült mellém egy - mint később kiderült - 84 éves bácsi. Először aranyosnak tűnt, nyelvtudás híján elactivityzgettünk, telefonon, hallás útján, google fordítóval kommunikáltunk :D aztán később már kezdett zavaró lenni, ahányszor elmondta, hogy Bridget Bardot, meg hogy majd megyünk együtt úszni Liparin, meg folyamatosan mutogatott az arcára a szája mellett (először azt hittem, hogy fogorvos), de aztán kiderítettük, hogy a mosolygásomra célzott. :D 

Oxana és Lui, a kedvenc szerelmes történetem: Adott egy kerekded, 40es éveihez közel járó orosz nő, akinek van egy lánya, elvált, a szemével problémák vannak, nagyon magas dioptriaszámú szemüveget hord, az egyik jobbra néz, a másik balra, az arcán bőrbetegséggel. A nő elmegy egy toszkán nyaralásra, ahol találkozik egy szicíliai férfival, Luival. Lui teljesen átlagos kinézetű, ápolt, kedves, szintén a 40-es éveiben járó fiatalember. 

Egymásba szeretnek.

2 évig repkednek Szentpétervár és Szicília között, no matter what, szeretik egymást. Mindkét család támogatja őket. 2 év után a nő úgy dönt, hogy Szicíliában folytatják az életüket tovább, együtt. 

Ők az airbnb-s hostjaim voltak Milazzoban, és mindig elérzékenyülök, ahányszor eszembe jutnak, nagyon szerettem náluk lakni, annyira jólelkűek voltak, segítettek mindenben. 

Milazzo: Milazzo egyébként nagyon aranyos város, nagyrészt helyieket látok az utcákon, illetve onnan lehet tudni, hogy igazi szicíliai városban jár éppen az ember, hogy dél és du 4-5 között tényleg megáll az élet. Én például elfelejtettem kajálni, mert későn reggeliztem, úgy kellett megvárni a 6 órát, amíg valami hely kinyitott, majdnem éhen haltam. :D 

Fél 1-re értem a városba, és tényleg egy lélek sem volt az utcákon - mondjuk jó meleg is volt. :D Mivel baromi korán keltem, jó olasz szokáshoz híven aludtam 2 órát :D majd felmentem megnézni a várat. Természetesen az sem nyitott ki 5 óra előtt, úgyhogy megtekintettem Milazzot. 

A vár: A relatíve kicsi Milazzo legfőbb látványossága a vár, ami szintén egy kisebb hegyen fekszik, amiből ismét egyenesen következik a gyönyörű kilátás (ezt imádtam Szicíliában a legjobban: meg kellett dolgozni érte, de amikor felértél, a látvány kárpótolt minden megtett lépésért a 40 fokban). 

A várat egyébként a neolitikus korban kezdték építeni, majd a görög csináltak belőle egy akropoliszt, de végül a normannok és az arabok fejezték be valahol a 16. század körül. Az egész nagyon nagy, és csendes, sirályok repkednek mindenfelé, ráadásul minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépő, tehát ingyen tekinthettem meg, de állítom, hogy ezért sokkal szívesebben kifizettem volna a 10 eurót, mint a görög színházért Taorminában. Vannak itt is renovált részek, de nincs az az érzése az embernek, hogy mindenáron ki akarják zsákmányolni a várban rejlő pénzkereseti lehetőségeket. Ráadásul ásványvizet is tudtam venni 50 centért, szemben a taorminai 2 euróval. :D 

A vár szobáiba egyébként egy nagy, központi térről lehet bemenni, és hát elég durva érzés volt ilyen kis tömlöcökben álldogálni: ki tudja kit zártak ide be 500 éve, és velük mi történt. Ebbe annyira szeretek belegondolni egyébként. Ja és innen eszembe jutott, hogy mondtam Stephennek, hogy mennyire jó lenne már időutazni. Mire mondta, hogy hát de hisz minden ember időutazó, csak előre felé :(((((((((  (jaj, úgy hiányoznak a hülyeségei egyébként)

A szamár: Ahogy végeztem a várral, volt még egy kis időm zárásig, így élveztem picit még a kilátást. A nagy chill kellős közepén egyszercsak valami hangot hallottam a füvek közül lentről, a vár egyik kisebb maradványai felől. Azt hittem először, hogy egy ember költözött arra az elhagyatott helyre. Aztán meg hogy tuti egy nagyobb madár csapkod a szárnyaival. Őszinte meglepetéssel tapasztaltam, amikor a várromok közül előlépett egy SZAMÁR :D De úgy kell elképzelni, hogy a várromok mögött már autóút volt, körbe is, szóval sehol egy mező vagy ilyesmi, nem tudom honnan került oda szegény pára, és hogy hová ment azután. :O De remélem minden okés vele.

Egyébként Milazzoban aznap épp "kutya nap" volt, volt bemutató, mindenki hozta a kutyiját és láttam egy kis kölyök berni pásztort is!! Az enyémmel biztos jót játsziztak volna. :) El is gondolkodtam rajta, hogy mennyire hiányzik, és hogy vajon ő mit gondolhat, hol vagyok? Aggódik azon, hogy hazajövök-e egyáltalán? :O 

Vasárnap este 7-re egyébként Milazzoban is beállt a dugó :D én vettem ilyen chips and chipset (ami konkrétan sültkrumpli, választható szósszal), aztán kiültem a tengerpartra bámulni az embereket (mindig ez a legérdekesebb!). Rá is jöttem, hogy az olaszoknál talán azért is nincsenek népességszaporodási problémák (ellentétben a magyarokkal), mert ők sokkal hajlamosabbak a szocializációra. Vasárnap este nekiállnak, kirittyentik magukat, aztán kimennek a korzóra sétálni, beszélgetni, ismerkedni. Nálunk vasárnap este már a dolgozó lakosság nagy része érzi a hétfői munkakezdés előtti lágy depressziót. :D 

Szóval ezt a fajta pezsgést meg bírnám szokni egyébként. :) 

Június 2-a az olasz köztársaság napja, national holiday. 1946. június 2-án az olaszok megszavazták, hogy az ország államformája köztársaság legyen. Úgyhogy arra ébredtem, hogy az utcán szabályszerűen nincsenek emberek, így Catania egy hangyányit kedvesebb arcát tudta mutatni. Kiértem a buszállomásra, az viszont tele volt emberekkel. 

Hogyan ne számíts honfitársaidra az utazásaid során: Szóval Cataniaból próbáltam eljutni Taorminaba. Kijöttem a 9 órás buszhoz, a peron teli volt emberekkel, de nem értettem, hogy miért várakozik mindenki a busz érkezési helyénél közvetlenül, amikor ott van az árnyék 4 méterre. Láttam, hogy sokan vagyunk, de nem gondoltam kritikusnak. Találkoztam egy magyar házaspárral is, váltottunk pár szót, de aztán ők előre mentek furakodni - amit őszintén nem értettem. És hát megérkezett a busz. Ekkor elkezdődött egy egyfajta zombiapokalipszis, mindenki úgy próbált feljutni a buszra, mintha Noé bárkájára próbálnának feljutni, és az életükért küzdenének. :D Én ilyet még nem láttam. A busz be sem tudott állni a helyére, mert ott is emberek álltak, és nem voltak hajlandóak elállni onnan még akkor sem, amikor a busz már lökte őket arrébb. A magyar pár az elsők között szállt fel, de egy szóval sem említették, hogy furakodjak én is, mert nem fogok felférni. És nem is fértem. :) Végül megvártam a következő buszt, amire már egy fiatal srác elkezdte önkényesen nézni a jegyek vásárlásának idejét, és ez alapján sorba rendezte az embereket. Így kb. 11-re érkeztem meg Taorminaba. 

Taormina: egy nem túl nagy városka, egy hegyen fekszik az Etna lábánál, minden nagyon mediterrán meg színes és sajnos a szó rossz értelmében véve "turistás". A kis sétálóutcákon nem bírtam úgy végigmenni, hogy ne legyen körülöttem egy csomó ember, és egyébként a helyieken is nagyon lehetett érezni, hogy tökre elegük van az egészből. Mindenhol éttermek és bárok vannak. Mekkora vállalkozói ötlet már Taorminában éttermet nyitni. Legalább akkora nóvum, mint ahogy a reneszánsz festők körében újdonság volt Madonnát vagy Jézust festeni. :D Egyébként a városka tényleg nagyon hangulatos, csak a rengeteg ideérkező turista, és az e köré épült világ atmoszférája volt kicsit kiábrándító, de a látvány feledtetett mindent. 

Ő pedig egy kis szigetlakó, akiből eszméletlen sok volt mindenhol: 

Itt pedig a világ legbiztonságosabb úszómedencéje látható, ebbe tuti, hogy nem fulladsz bele :D 

Ez pedig a Taormina Helyszínelők, Cactus Crime Scene 001 

A hostelbe egy Stephen nevű 50 év körüli brit, Ausztráliában élő angoltanárral együtt érkeztünk, csekkoltunk és indultunk el Taorminát nézni. Stephen egy nagyon vékony, nagyon magas, nagyon kommunikatív, nagyon művelt, nagyon szabad férfi. Fiatal korában tuti ilyen szívtipró volt, ezekkel a kék szemekkel, David Bowie-ra emlékeztetett. Meg imádta a szóvicceket, úgyhogy nem volt kérdés, hogy az első napot kivel töltöm. 

Hostelben aludni: Mivel Taormina rettenetesen turistás, airbnb-t nem találtam, a b&b-k sem jöttek ki 10e/éj-nél olcsóbban, szóval a hostel mellett döntöttem. Meg hát annyi pozitív értékelés volt mellettük bookingon, hogy egyébként még kíváncsi is voltam, milyen egy ilyen. Egyébként maga a hely tényleg szuper volt, fiatalos, tiszta, modern fürdők meg minden. Inkább azzal volt gondom, hogy én eltöltöttem 3 évet koliban, egyet albiban, bőven elég volt annyi alkalmazkodás. Ráadásul egy felső ágyat kaptam meg, amire nem volt kellemes fel le mászkálni, plusz éjjel is fura volt, hogy valaki alszik "alattam". :D Na mindegy, 2 éjszakára abszolút kibírható volt, de abszolút airbnb párti vagyok: itt is találkozol új emberekkel, de még ha külön szobát bérelsz is, van azért minimális private space-ed. 

Taorminából egyébként a Giardino Bellini park tetszett a legjobban, ahol van egy csomó mediterrán növény (olajfa, eukaliptusz, a palmafák és a kaktuszok ezernyi variációja), illetve hát egészen elképesztő kilátás nyílik a tengerre. Van két ilyen nagyon ázsiai beütésű házikó is a parkban, annyira hangulatosak voltak! 

Ettünk Stephennel arancinit, ami ilyen vulkán (mint később kiderült, máshol gömb) alakú rántott sült rizs, húsos töltelékkel. Ez a helyi menő kaja, nekem annyira nem volt nagy szám. :D (mármint hogy nem a szám nem volt nagy :D). 

Stephennek mániája volt ez a "a nők miért nem mennek el egyedül bárokba" téma, ahonnan meg egy nagyon apró lépés volt, de nem sokkal később már a női egyenjogúság kérdését vitattuk meg. Nagyjából ki tudtunk egyezni abban, hogy nem képviseljük a kőkemény feminista vonalat: a nők egyenlőek, de nem minden kérdésben (például a férfi szólítsa meg a nőt), és azt, hogy a nők mikor egyenlőek és mikor nem, azt a nők döntik el :D Egyébként Stephen nagyon durva: egy napja se érkezett meg Taorminába, de már köszöngetnek rá az emberek. :D Nem csodáltam egyébként, tényleg nagyon nyílt ember és mindig mindenkihez volt néhány kedves szava.

Este kimentünk egy bárba. Szakadt az eső, de még így is tele voltak emberekkel az utcák, nagyon hangulatos volt. :) A szicíliai bárok egyébként teljesen különböznek a hasonló magyar helyektől, ugyanis sokkal több a fény, sokkal lágyabb a zene. 1 euróért lehetett venni aperitivo-t, ami ilyen rágcsa/előétel szerűség a bor mellé: mini szendvicsek, bogyók, magok, krémek, ilyenek, fincsi volt. :)

 Végül egy jó pár sör/bor mellett megvitattuk, hogy Magyarországon milyen a politikai helyzet, és mi az, hogy demagógia. Szóval izgalmas volt, boldogan másztam fel az emeletes ágyamra aludni. :) 

Másnap reggel a turistahad elkerülése céljából már reggel 8-kor elindultam a hosteltől, ami egy zseniális ötletnek bizonyult. Ekkor még csak ébredezett a városka, sültek a péksütik (mert ugye egy olasz mi mást reggelizik? én ugye már a harmadik napon majd meghaltam egy jó rántottáért vagy egy sonkás sajtos szendvicsért :D), csak lézengtek az emberek az utcákon, az idő nagyon kellemes volt. 

Hajnalban boltba menni, forró croissant-ot enni a tengernél: Szicíliában egyébként nem annyira vannak ilyen kis boltok a városban - főleg, ha nem autóval közlekedsz - és ha van is, akkor is elég drága: egy kis dove golyós deot én például nem nagyon találtam 5 eur alatt, pedig felcaplattam érte a város másik végében lévő szupermarketba. A caplatás azért jó szó, mert itt tényleg minden tiszta dimbes dombos, mászni kell rendesen:)), a szupermarket pedig minden volt, csak nem szuper. :D Úgyhogy végülis visszamentem a főtérre, és vettem egy frissen sült, forró vaníliás croissantot, amit a tengerre néző kilátással egy padon szépen elfogyasztottam. Semmi extra program egyébként, de én annyira jól éreztem magam, hogy legszívesebben megállítottam volna az időt. 

Teatro Greco: Reggel 9 körülre már fent voltam itt is - szintén a tömegkerülés okán -, ami megint jó döntés volt, mert 10 órára már annyian lettünk, hogy nem tudtam csinálni egy olyan képet sem, amin nincsenek fotót készítő emberek. :D A Teatro Grecoba egyébként 10 euro a belépő és sajnos megint nem voltam lenyűgözve. Mármint magától a helytől abszolút le voltam, ami nem tetszett, hogy adott egy kétezer éves cucc, a megmaradt romok köré pedig fel van húzva egy csomó szék és színpad (ami egyébként barna kockás "műanyaggal" van lefedve). Ennek az az oka, hogy itt rendes koncerteket szoktak adni. És ebben megint nem tudok mást látni, mint a mindenből pénzt csinálás elvakult ideológiáját, bármi áron. Na mindegy, megpróbáltam túltenni magamat rajta, elképzelni, hogy miként élhettek itt kétezer éve, és élvezni az egyébként tényleg lenyűgöző panorámát: 

Isola bella: (spoiler alert - FELFELE VAN FUNIVIA) Azt terveztem, hogy az isola bellára kétszer fogok lemenni, egyszer fotózni, egyszer pedig fürdeni (és itt a lemenni tényleg lemenni-t jelent, nem úgy mint "lemenni" a lépcsőházból vagy ilyesmi). Lefelé menet tudatosult bennem, hogy a szintkülönbség 300 méter, nagyon rövid távolság alatt, amiből a meredekség egyenesen következik, szóval a fürdés elmaradt. :D Viszont Stephen később mondta, hogy felfele van libegő, szóval nem érti, miért nem azzal jöttem. :D Hát mondom, ha tudtam volna, azzal jövök. :D Így viszont felfele egy jó óra volt feljutni gyalog, a 40 fokban. :))) De élveztem egyébként. Szóval: a leghíresebb partszakaszon, a Mazzaron van az Isola bella nevű nagyon pici sziget, ahová a partról át lehetett sétálni. A víz gyönyörű átlátszó zöldeskék, a táj körben sziklás, az ég kék, DE minden teli van kővel és kaviccsal, szóval mindenkinek ajánlom a crocs papucs használatát :D

Délutánra egyébként befelhősödött az Etna miatt, úgyhogy csak pancsikoltam, aztán ettem a helyi strandbüfében, egész elfogadható áron. Arancini mellett (próbálgattam folyamatosan, hátha megszeretem :D) cannolit kértem, ami ilyen tésztába tekert hideg krém, ez is ilyen helyi tipikus szicíliai édesség, dehát vennem kellett utána egy két literes ásványvizet, annyi cukor volt a krémben :D Kaptam a kiszolgáló sráctól ingyen egy mandulalikőrt, kóstolóba, az viszont jó cucc volt :) 

Kaja: mindig próbáltam szerezni reasonable price-on enni, de még a hosteles kedvezménykártyával is elég drága volt minden, szóval csak bolyongtam mindig tök sokáig. Az egyik ilyen bolyongás közben találtam rá tök véletlenül egy ilyen kis eldugott helyre, ahol aztán tényleg hamisítatlanul tapasztalhattam meg a szicíliai életérzést. :D Szóval ott nem úgy működik, hogy szépen beállsz a sorba amikor megérkezel, és ha sorra kerülsz, kikéred, amit szeretnél, hanem inkább úgy, hogy körbeállják a pultot, és aki az első sorba kerül, azt szólítja a konyhás néni, és kapja a helyben sült pizzaszeletét 2 euróért. Én a kis udvarias lelkületemmel 40 perc alatt tudtam vásárolni két db pizzaszeletet, amiből a sütés negyed óra volt, szóval nem voltam túl hatékony. 

A második estét már nem Stephennel töltöttem, mert ő elment focit nézni (BL döntő volt talán?), úgyhogy elindultam egy irányba, céltalanul. Végül persze a főtéren kötöttem ki, ahol ment az élőzene. Leültem, néztem, ahogy hömpölyög a turistahad, az emberek jól érzik magukat, a tenger felől jött a friss szellő, szóval hatalmas élmény volt (pedig tényleg ez is olyan volt, hogy konkrétan nem csináltam semmit). 

Ja, és eszméletlen sok a kutya Taorminában. 

Grátisz két szicíliai jármű a járművek kedvelőinek :D

Cataniai tapasztalatok reggel: Már 6.10-kor kidobott az ágy, aminek három oka volt: egyrészt izgatott voltam az új hely miatt, másrészt egyszemélyes ágyon aludtam, ami a franciaágyam után egészen picinek bizonyult :D, harmadrészt pedig az a hülye papagáj. Kimentem az erkélyre, és hát amit tapasztaltam este, teljesen más megvilágításba helyeződött - és nem csak a nap miatt. Ezek a régi, vakolatot maguktól eltaszító házak a reggeli napfelkeltében teljesen más benyomást keltettek. Szinte minden erkélyen láttam egy virágot és egy kint nézelődő szicíliai nénit. Ettől olyan aranyos lett az egész. Na de aztán az erkélyen állva arra is rájöttem, hogy a papagáj igazából nem is papagáj, hanem baromi sok fecske a házak között - ami egy nagyvárosban nekem elképzelhetetlen volt korábban. 

A Szicíliai Közlekedés: Szóval 8.30-ra ígérték az arcok, hogy jönnek értem, dehát számításba kellett volna vennem, hogy ha 8.30, akkor az inkább 9. :D Én teljesen pontosan lementem a ház elé 8.30-ra, a túratársak pedig végül 9 után érkeztek meg, de egyáltalán nem bántam, mert így legalább volt időm megtekinteni a helyi közlekedést. Ahogy a fenti képen is látjátok, az utcák itt másfél sávosak, egyirányúak, tehát két autó egymás mellett nem annyira fér el, sőt, a járdákon is csak egy ember bír elmenni. :D Aki siet és/vagy erős, az csak simán tolja neki a gázt, majd ha látja hogy valamelyik kereszteződésnél jön valaki, annak dudál egyet, finoman jelezve, hogy “jövök, nem fogok megállni, úgyhogy ha nem akarsz ütközni, álljál meg”, és egyébként meg is állnak. :D a gyalogosok sem szívbajosok, simán kilépnek az autósok elé, azok meg úgyis megállnak. :D én ezt a közlekedési stílust gyalogosként viszonylag hamar elsajátítottam. Fancy autókat itt egyébként még a “belvárosban” sem nagyon láttam. Az emberek első benyomásra cukik voltak egyébként, tökre látták rajtam szerintem, hogy nem idevalósi vagyok (világos haj-szem-bőr), de mindenki mosolygott, ahogy várakoztam az út mellett, a kocsikból is jöttek a dudálások folyamatosan. 

Etna túra: Na de az egész nap végülis az Etna körül volt alakítva. A túravezetőnk Enzo volt: ránézel, ipari szakmunkás 20 éve, aztán megtudod, hogy 4 nyelven beszél és profi Etnából. A túra egyébként 77 euróba került úgy, hogy volt benne kirándulás az Etna felső krátereihez (itt még +63 euró volt a funivia és a cable car), egy Alcantara szurdok, meg egy helyi termelők által gyártott cuccok kóstolása (pálinkák, bogyók, olajak).

Egy olasz és egy német házaspárral, illetve egy maláj származású ausztrál, kb 60 éves matektanárral és a lányával (Melanie) utaztunk. A német házaspár nagyon cuki volt, mesélték, hogy rengeteget voltak Magyarországon, kiderült, hogy imádják a Balatont és Kiskunfélegyházát. A malájausztrál matektanár egy konferencián vett részt Szicíliában, aztán innen mentek majd tovább Horvátországba, majd Magyarországra (mondjuk ők előbb Magyarországon voltak, mint én). Melanieval egyébként nagyon sokat nevettünk, első blikkre megvolt a közös humor. Az olaszok meg egyáltalán nem beszéltek angolul (ami egyébként egész Szicíliára jellemző volt), úgyhogy velük nem folytattam egetrengető diskurzusokat a világban zajló társadalmi folyamatokról. :((( De annyira egyébként nem is voltak annyira szimpatikusak.

Az Etnáról: Európa legmagasabb vulkánja, kb. 3300 méter, de a kitörések függvényében állandóan változik. Nagyon érdekes, hogy egy működő vulkánról van szó, mégis Szicíliának az Etna körüli része (Catania) a legsűrűbben lakott területe (a második Palermo környéke). Egyébként 1900 méterig fel lehet menni autóval egy autóúton, itt található egy kis menedékház és turistaközpont, Refugio Sapienza. Itt lehetett választani, hogy felmegyünk a csúcsra, vagy 1900 méteren kirándulgatunk. Mi a matektanárral együtt egyből mondtuk, hogy upsolutely up! Velünk jöttek végül a németek is. Beültünk a cable car-ba, ami egy ilyen zárt libegő kb, de tök jó, nem áll meg, úgy kell beugranod mozgás közben, ha be akarsz szállni. A kilátás innen eszméletlen volt, meg a táj is marsbéli. Mindenhol ez a sötét vulkanikus talaj, a lentebbi részeken pedig foltokban nő a fű (ez a kitörés után kb 25 évvel tud elkezdődni).

A cable car 2800 méterig megy, ahonnan marsjáró buszok visznek fel kb 3000 méterig.

Picit még mászol és ott vannak a fő kráterek. 

Kicsit azt hiszi az ember, hogy hirtelen elrabolta őt Matt Damon a The Martianból és nem egy vulkánra, hanem a Vörös Bolygóra érkezett meg. Tényleg leírhatatlan érzés, érzed, hogy lélegzik alattad a vulkán. Folyamatosan tör fel belülről a forró levegő, amiből a 3000 méteres hidegben egyből pára lesz. Emiatt egyébként az Etna csúcsa körül folyamatosan felhő réteg van, amiből ha elég sok összegyűlik, kialakulhat kisebb eső (ez a taorminai görög színházból nagyon jól látszik majd).

A megszilárdult láva miatt a talaj egy csomó helyen tök forró volt (például a lenti képnél is), olyan, mintha padlófűtésen mászkálna az ember, de körülötted tök hideg van (min. 15 fok hőmérsékletkülönbség volt a csúcs és a Cataniai hőmérséklet között). Egyébként mi, akik felmentünk a csúcsra, tök hamar csapattá formálódtunk, mindig megvártuk egymást, tök sokat röhögtünk, szóval nagyon jó volt. 

Ezután megnéztünk egy barlangot is, ahova szerencsétlen német férfi alig bírt bemenni. A maláj meg mindig beverte a fejét, szóval szerintem sokak szerint nem ez volt a nap legjobb programja. Én élveztem. :D

Aztán egy “biological farm”-ra vezetett az utunk, ahol helyi termelő családoknál kóstoltunk mézet, nagyon sokféle olívaolajat, borokat és különböző ízesítésű olíva- és capri bogyókat. Lehetett venni is, ráadásul tök olcsó volt minden (egy üvegcse pesto pl. 3 EUR). Itt egyébként az Etna lábánál nagyon termékeny a talaj, Enzo szerint a vulkánkitörések után lehulló hamu magas ásványi-anyag tartalma miatt.

Szicíliában egyébként mindenhol ez a kaktusz szerű növény (aminek egyszer már megtaláltam a pontos nevét, de most nem sikerül) terem úgy, mint nálunk mondjuk a mezei zsúrló, vagy bármelyik másik "gyom" növény. Nagy, szilárd levelei vannak - néhol belekarcolnak olaszul ilyeneket, hogy "Szeretlek Józsi", vagy hogy "Böbe és Béla forever". 

Aztán ittam egy "Etna fire" nevű cuccot, amit Enzo csodálatosan meg is örökített. Soha ne igyatok Etna fire-t, én tüzet okádtam három napig. :D 

Alcantara szurdok: Az Alcantara folyó medrét láva vájta ki, a vize jéghideg, körülötte a lávából kialakult sziklatömbök nyújtanak ismét csak nem evilági, viszont annál csodálatosabb látványt. A sziklák között a folyóBAN tudsz sétálni, ugyanis part az nem nagyon van :D A folyó nagyjából fél-egy méter mély. Melanie hozott magával sortot, szóval ő készült, én viszont hosszú sztreccs farmerban mentem - az Etnára való tekintettel. Egy ideig álldogáltam a parton, majd úgy döntöttem, hogy egyszer élünk, irány a folyó. :D Combközépig vizes farmerban gázoltam az elég erős sodrású, jéghideg, apró gonoszan szúró kis kövekkel kirakott folyóban, de megérte!!!

Egyébként hazafele tapasztaltuk, hogy a bevándorlók (főleg fekete-afrikai férfiak) úgy próbálnak valamiféle bevételhez jutni, hogy beállnak a legforgalmasabb autóutak közepére, és amíg az emberek állnak a lámpánál, ha kéred, ha nem, lelocsolják a szélvédőt, amit ha már egyszer le van locsolva, akkor le is kell mosni, és ők lemossák neked szívesen, és ha meg már lemosták akkor legyél kedves adni nekik már valamennyi eurót. Van, akik nem fizetnek, arra kicsit csúnyán néznek és keresnek más alanyt. A rutinosabbak, már amikor meglátják őket közeledni a vödörrel, előrébb állnak. 

Egyébként Szicíliában tényleg elég sok menekült él, de nem közel-keletiek, hanem inkább afrikaiak, akik Líbián keresztül jönnek a szigetre. Atrocitást nem tapasztaltam egyedül utazó fehér nőként sem, pedig voltam durva helyeken Cataniaban (például a buszpályaudvar környékén). A helyi férfiak ugyanúgy megnéznek, mint ők, sőt, szóval ettől lányok ne féljetek. 

A repülőút eszméletlen jó volt, kb. 10 éve repültem utoljára, de nem is emlékeztem, hogy ez ennyire jó cucc. 

A budapesti security check után belépni a duty-ba nagyjából olyan volt, mintha egy sivatagból léptem volna be egy oázisba, vagy a szocializmusból léptem volna át egy jól működő kapitalizmus javakkal teli világába. 

Mivel pont napnyugtában indultunk és ablak mellé foglaltam jegyet, kábé úgy tapadtam az ablakra végig, mint ezek a kis korong alakú szívótapadócskák, szerencsétlen olasz házaspár mellettem nem sokat látott (persze igyekeztem néha hátradőlni, dehát...).  Landoláskor Catania felett kellett körözni 30 percet, mert a leszállópályán rohangált egy kutya (róla sajnos nincs kép), de mondjuk azon eléggé megrökönyödtem, amikor közölte a kapitány, hogy hát addig itt fogunk körözni sajnos, amíg el nem kergetik, vagy "le nem lövik". Remélem nem lőtték le. 

Catania reptérről a belvárosba éjjel 11-kor: elég egyszerű volt a bejutás. Leszállsz a repülőről, ki van táblázva, hogy hol az "Alibus". A nehezítés csupán annyi, hogy nem mondják be a megállók neveit :D (és egyébként nem mindenhol áll meg a busz, szóval a számolós megoldás sem működik). Javaslom a GPS-es térkép használatát (nekem a maps.me vált be, ahhoz nem kell mobilnet). Itt esett meg velem az a csodálatos eset (kis ízelítő az átlag magyar utazó kultúrájából), hogy a buszon kb 25 emberből 15 magyar volt, de nem segítettek volna egymásnak a hollétünk meghatározásában, hanem ki-ki a saját párjának mondogatta, hogy "NA, BÉLA, EZ AZ, NEM? ITT KELL LESZÁLLNI". Amikor egy lány láthatóan zavartan szorongatta a papírtérképet, nem tudta, hol vagyunk, odamentem hozzá, mutatva a telefonomat, hogy nekem van térképem, segítek, ha kell, amire csak egy flegma "térképem nekem is van" válaszreakció jött. Mondtam neki, hogy oké, de ez mutatja, hogy hol vagyunk, amire ügyet sem vetve rohant a buszsofőrhöz érdeklődni, aki egyébként nem beszélt angolul. 

Catania első benyomások: Amikor leszálltam az Alibusról, egy csendes egyenes főutca fogadott, innen nyílt az az utca, ahol a szállásom volt. Hát konkrétan amikor megláttam, hogy nekem ide kell bemenni, majdnem megvettem a CTA-BUD repjegyet még aznapra :D úgy nézett ki minden, mint a józsefvárosi legrosszabb állapotú rész (magas házak szűk utcákkal, vakolat omlik a házakról, össze van graffitizve minden, szemét mindenhol), pedig ez egy nagyon frekventált helyen lévő szállás volt (airbnb). Erősen gondolkodtam rajta, hogy eltegyem-e a telefonomat. :D A ház kapuja is nagyon régi volt, a modernitásnak Catania belvárosában tényleg kevés jelét láttam aznap este. Szerencsére gyorsan megtaláltam a szállást. A hostom egy betegápoló srác volt, és megtett mindent, hogy az érkezés kényelmes legyen (kaptam vizet, térképeket, minden információt, amire szükségem volt). 

A következő posztból majd látni fogjátok, hogy Catania annyira nem volt borzasztó, a pálmafák minden északabbról jövő ember városkép érzékelését helyre tudja billenteni. :) - az enyémet legalábbis helyrebillentették. 

Azt hittem, hogy a szomszédban egyébként egy papagáj lakik, annyira hangos madársüvítést hallottam, de annyira fáradt voltam, hogy felőlem egy tirannoszaurusz rex is lehetett volna, nem zavart volna az alvásban. 

Szóval én egy 28 éves közgazdász lány vagyok, aki elég sokat dolgozik, és aki másfél éve rájött, hogy semmi más nem tölti fel annyira, mint az utazás. Korábban is tökre érdekelt, hogy hol hogyan élnek, milyen világok vannak máshol, de nagyjából most jutottam el oda, hogy anyagilag is meg tudom engedni magamnak, hogy hosszabb időre elutazzak. 

Tavaly nyáron fogtam magam, és elmentem Szlovákiába, az Alacsony-Tátra környékére 5 napra. Egyedül. Az egyedül utazásra én korábban úgy tekintettem, mint Scooby Doo a szellemekre, vagy mint a vámpírok a napfényre, a szúnyogok az Off-ra, macska a vízre, szóval féltem tőle, sőt, gyűlöltem még a gondolatát is. De valószínűleg ahogyan egyre inkább nőtt be a fejem lágya, és egyre inkább erősödött a MENNI AKARÁS, úgy kerekedtem ezen felül. A szlovák trip eszméletlen jó volt, egyedül is (vagy lehet, hogy pont amiatt), úgyhogy a decemberi szabadságomat Ausztriában (Linz környékén) töltöttem, szintén egyedül, és az is varázslatos volt. Januárban pedig vettem egy repjegyet Szicíliába (mondjuk azt a hisztit meg hezitálást, amit ott lerendeztem, azt öröm volt nézni :D).

Az, hogy miért írok blogot, arra elég egyszerű a válasz: szeretném megörökíteni az élményeimet, mert annyira szuper a memóriám! (nem) Úgyhogy ha emlékezni szeretnék 5-10-20 év múlva ezekre az élményekre, akkor muszáj leírnom valahol. És ha meg már leírom, miért ne olvassa más is? Hátha kedvet kap, vagy bármilyen más módon tud neki valamit adni a blog, és akkor meg már megérte.

Az első poszt-sorozatban a 3 hetes Szicíliai túra legfontosabb tanulságait fogom elmondani, utána pedig – mivel elkezdtem a felkészülést a következő hosszabb útra, ami Japánba lesz – dokumentálni fogom a tervezési időszakot is, mert egyébként a tapasztalatom az, hogy ez sokszor legalább annyira izgalmas, mint maga a túra.

Szóval nem is szaporítanám tovább a szót, jó szórakozást nekünk <3