Június 2-a az olasz köztársaság napja, national holiday. 1946. június 2-án az olaszok megszavazták, hogy az ország államformája köztársaság legyen. Úgyhogy arra ébredtem, hogy az utcán szabályszerűen nincsenek emberek, így Catania egy hangyányit kedvesebb arcát tudta mutatni. Kiértem a buszállomásra, az viszont tele volt emberekkel. 

Hogyan ne számíts honfitársaidra az utazásaid során: Szóval Cataniaból próbáltam eljutni Taorminaba. Kijöttem a 9 órás buszhoz, a peron teli volt emberekkel, de nem értettem, hogy miért várakozik mindenki a busz érkezési helyénél közvetlenül, amikor ott van az árnyék 4 méterre. Láttam, hogy sokan vagyunk, de nem gondoltam kritikusnak. Találkoztam egy magyar házaspárral is, váltottunk pár szót, de aztán ők előre mentek furakodni - amit őszintén nem értettem. És hát megérkezett a busz. Ekkor elkezdődött egy egyfajta zombiapokalipszis, mindenki úgy próbált feljutni a buszra, mintha Noé bárkájára próbálnának feljutni, és az életükért küzdenének. :D Én ilyet még nem láttam. A busz be sem tudott állni a helyére, mert ott is emberek álltak, és nem voltak hajlandóak elállni onnan még akkor sem, amikor a busz már lökte őket arrébb. A magyar pár az elsők között szállt fel, de egy szóval sem említették, hogy furakodjak én is, mert nem fogok felférni. És nem is fértem. :) Végül megvártam a következő buszt, amire már egy fiatal srác elkezdte önkényesen nézni a jegyek vásárlásának idejét, és ez alapján sorba rendezte az embereket. Így kb. 11-re érkeztem meg Taorminaba. 

Taormina: egy nem túl nagy városka, egy hegyen fekszik az Etna lábánál, minden nagyon mediterrán meg színes és sajnos a szó rossz értelmében véve "turistás". A kis sétálóutcákon nem bírtam úgy végigmenni, hogy ne legyen körülöttem egy csomó ember, és egyébként a helyieken is nagyon lehetett érezni, hogy tökre elegük van az egészből. Mindenhol éttermek és bárok vannak. Mekkora vállalkozói ötlet már Taorminában éttermet nyitni. Legalább akkora nóvum, mint ahogy a reneszánsz festők körében újdonság volt Madonnát vagy Jézust festeni. :D Egyébként a városka tényleg nagyon hangulatos, csak a rengeteg ideérkező turista, és az e köré épült világ atmoszférája volt kicsit kiábrándító, de a látvány feledtetett mindent. 

Ő pedig egy kis szigetlakó, akiből eszméletlen sok volt mindenhol: 

Itt pedig a világ legbiztonságosabb úszómedencéje látható, ebbe tuti, hogy nem fulladsz bele :D 

Ez pedig a Taormina Helyszínelők, Cactus Crime Scene 001 

A hostelbe egy Stephen nevű 50 év körüli brit, Ausztráliában élő angoltanárral együtt érkeztünk, csekkoltunk és indultunk el Taorminát nézni. Stephen egy nagyon vékony, nagyon magas, nagyon kommunikatív, nagyon művelt, nagyon szabad férfi. Fiatal korában tuti ilyen szívtipró volt, ezekkel a kék szemekkel, David Bowie-ra emlékeztetett. Meg imádta a szóvicceket, úgyhogy nem volt kérdés, hogy az első napot kivel töltöm. 

Hostelben aludni: Mivel Taormina rettenetesen turistás, airbnb-t nem találtam, a b&b-k sem jöttek ki 10e/éj-nél olcsóbban, szóval a hostel mellett döntöttem. Meg hát annyi pozitív értékelés volt mellettük bookingon, hogy egyébként még kíváncsi is voltam, milyen egy ilyen. Egyébként maga a hely tényleg szuper volt, fiatalos, tiszta, modern fürdők meg minden. Inkább azzal volt gondom, hogy én eltöltöttem 3 évet koliban, egyet albiban, bőven elég volt annyi alkalmazkodás. Ráadásul egy felső ágyat kaptam meg, amire nem volt kellemes fel le mászkálni, plusz éjjel is fura volt, hogy valaki alszik "alattam". :D Na mindegy, 2 éjszakára abszolút kibírható volt, de abszolút airbnb párti vagyok: itt is találkozol új emberekkel, de még ha külön szobát bérelsz is, van azért minimális private space-ed. 

Taorminából egyébként a Giardino Bellini park tetszett a legjobban, ahol van egy csomó mediterrán növény (olajfa, eukaliptusz, a palmafák és a kaktuszok ezernyi variációja), illetve hát egészen elképesztő kilátás nyílik a tengerre. Van két ilyen nagyon ázsiai beütésű házikó is a parkban, annyira hangulatosak voltak! 

Ettünk Stephennel arancinit, ami ilyen vulkán (mint később kiderült, máshol gömb) alakú rántott sült rizs, húsos töltelékkel. Ez a helyi menő kaja, nekem annyira nem volt nagy szám. :D (mármint hogy nem a szám nem volt nagy :D). 

Stephennek mániája volt ez a "a nők miért nem mennek el egyedül bárokba" téma, ahonnan meg egy nagyon apró lépés volt, de nem sokkal később már a női egyenjogúság kérdését vitattuk meg. Nagyjából ki tudtunk egyezni abban, hogy nem képviseljük a kőkemény feminista vonalat: a nők egyenlőek, de nem minden kérdésben (például a férfi szólítsa meg a nőt), és azt, hogy a nők mikor egyenlőek és mikor nem, azt a nők döntik el :D Egyébként Stephen nagyon durva: egy napja se érkezett meg Taorminába, de már köszöngetnek rá az emberek. :D Nem csodáltam egyébként, tényleg nagyon nyílt ember és mindig mindenkihez volt néhány kedves szava.

Este kimentünk egy bárba. Szakadt az eső, de még így is tele voltak emberekkel az utcák, nagyon hangulatos volt. :) A szicíliai bárok egyébként teljesen különböznek a hasonló magyar helyektől, ugyanis sokkal több a fény, sokkal lágyabb a zene. 1 euróért lehetett venni aperitivo-t, ami ilyen rágcsa/előétel szerűség a bor mellé: mini szendvicsek, bogyók, magok, krémek, ilyenek, fincsi volt. :)

 Végül egy jó pár sör/bor mellett megvitattuk, hogy Magyarországon milyen a politikai helyzet, és mi az, hogy demagógia. Szóval izgalmas volt, boldogan másztam fel az emeletes ágyamra aludni. :) 

Másnap reggel a turistahad elkerülése céljából már reggel 8-kor elindultam a hosteltől, ami egy zseniális ötletnek bizonyult. Ekkor még csak ébredezett a városka, sültek a péksütik (mert ugye egy olasz mi mást reggelizik? én ugye már a harmadik napon majd meghaltam egy jó rántottáért vagy egy sonkás sajtos szendvicsért :D), csak lézengtek az emberek az utcákon, az idő nagyon kellemes volt. 

Hajnalban boltba menni, forró croissant-ot enni a tengernél: Szicíliában egyébként nem annyira vannak ilyen kis boltok a városban - főleg, ha nem autóval közlekedsz - és ha van is, akkor is elég drága: egy kis dove golyós deot én például nem nagyon találtam 5 eur alatt, pedig felcaplattam érte a város másik végében lévő szupermarketba. A caplatás azért jó szó, mert itt tényleg minden tiszta dimbes dombos, mászni kell rendesen:)), a szupermarket pedig minden volt, csak nem szuper. :D Úgyhogy végülis visszamentem a főtérre, és vettem egy frissen sült, forró vaníliás croissantot, amit a tengerre néző kilátással egy padon szépen elfogyasztottam. Semmi extra program egyébként, de én annyira jól éreztem magam, hogy legszívesebben megállítottam volna az időt. 

Teatro Greco: Reggel 9 körülre már fent voltam itt is - szintén a tömegkerülés okán -, ami megint jó döntés volt, mert 10 órára már annyian lettünk, hogy nem tudtam csinálni egy olyan képet sem, amin nincsenek fotót készítő emberek. :D A Teatro Grecoba egyébként 10 euro a belépő és sajnos megint nem voltam lenyűgözve. Mármint magától a helytől abszolút le voltam, ami nem tetszett, hogy adott egy kétezer éves cucc, a megmaradt romok köré pedig fel van húzva egy csomó szék és színpad (ami egyébként barna kockás "műanyaggal" van lefedve). Ennek az az oka, hogy itt rendes koncerteket szoktak adni. És ebben megint nem tudok mást látni, mint a mindenből pénzt csinálás elvakult ideológiáját, bármi áron. Na mindegy, megpróbáltam túltenni magamat rajta, elképzelni, hogy miként élhettek itt kétezer éve, és élvezni az egyébként tényleg lenyűgöző panorámát: 

Isola bella: (spoiler alert - FELFELE VAN FUNIVIA) Azt terveztem, hogy az isola bellára kétszer fogok lemenni, egyszer fotózni, egyszer pedig fürdeni (és itt a lemenni tényleg lemenni-t jelent, nem úgy mint "lemenni" a lépcsőházból vagy ilyesmi). Lefelé menet tudatosult bennem, hogy a szintkülönbség 300 méter, nagyon rövid távolság alatt, amiből a meredekség egyenesen következik, szóval a fürdés elmaradt. :D Viszont Stephen később mondta, hogy felfele van libegő, szóval nem érti, miért nem azzal jöttem. :D Hát mondom, ha tudtam volna, azzal jövök. :D Így viszont felfele egy jó óra volt feljutni gyalog, a 40 fokban. :))) De élveztem egyébként. Szóval: a leghíresebb partszakaszon, a Mazzaron van az Isola bella nevű nagyon pici sziget, ahová a partról át lehetett sétálni. A víz gyönyörű átlátszó zöldeskék, a táj körben sziklás, az ég kék, DE minden teli van kővel és kaviccsal, szóval mindenkinek ajánlom a crocs papucs használatát :D

Délutánra egyébként befelhősödött az Etna miatt, úgyhogy csak pancsikoltam, aztán ettem a helyi strandbüfében, egész elfogadható áron. Arancini mellett (próbálgattam folyamatosan, hátha megszeretem :D) cannolit kértem, ami ilyen tésztába tekert hideg krém, ez is ilyen helyi tipikus szicíliai édesség, dehát vennem kellett utána egy két literes ásványvizet, annyi cukor volt a krémben :D Kaptam a kiszolgáló sráctól ingyen egy mandulalikőrt, kóstolóba, az viszont jó cucc volt :) 

Kaja: mindig próbáltam szerezni reasonable price-on enni, de még a hosteles kedvezménykártyával is elég drága volt minden, szóval csak bolyongtam mindig tök sokáig. Az egyik ilyen bolyongás közben találtam rá tök véletlenül egy ilyen kis eldugott helyre, ahol aztán tényleg hamisítatlanul tapasztalhattam meg a szicíliai életérzést. :D Szóval ott nem úgy működik, hogy szépen beállsz a sorba amikor megérkezel, és ha sorra kerülsz, kikéred, amit szeretnél, hanem inkább úgy, hogy körbeállják a pultot, és aki az első sorba kerül, azt szólítja a konyhás néni, és kapja a helyben sült pizzaszeletét 2 euróért. Én a kis udvarias lelkületemmel 40 perc alatt tudtam vásárolni két db pizzaszeletet, amiből a sütés negyed óra volt, szóval nem voltam túl hatékony. 

A második estét már nem Stephennel töltöttem, mert ő elment focit nézni (BL döntő volt talán?), úgyhogy elindultam egy irányba, céltalanul. Végül persze a főtéren kötöttem ki, ahol ment az élőzene. Leültem, néztem, ahogy hömpölyög a turistahad, az emberek jól érzik magukat, a tenger felől jött a friss szellő, szóval hatalmas élmény volt (pedig tényleg ez is olyan volt, hogy konkrétan nem csináltam semmit). 

Ja, és eszméletlen sok a kutya Taorminában. 

Grátisz két szicíliai jármű a járművek kedvelőinek :D